Car of the Year 2018 jelöltjei

Ez évben március 8-18. között gyűlnek össze Genfben az autóipar nagyágyúi, hogy megmutassák magukat és újdonságaikat. A számos bemutató mellett az egyik legnagyobb érdeklődésnek örvend a Car of the Year (COTY) díj átadása.

A neves díj 60 tagú szakmai zsűrije minden évben összeül, hogy kitüntesse az év arra legérdemesebb újdonságát. Tavaly novemberben nyilvánosságra hozták, hogy melyik lesz az a hét autó, amelyek között az előre meghatározott, szigorú rend szerint szétoszthatják pontszámaikat. Mindegyik zsűritag egyenként 25-25 pontot oszthat szét a döntőbe került 7 autó között.

Az alábbi lista tehát biztosan tartalmazza a 2018-as Év Autóját. De vajon melyik lesz a nyerő?

Tavaly az Alfa Giulia és a Peugeot 3008 között dőlt el a verseny az utóbbi javára.  Vajon idén összejön a győzelem az olaszoknak? Netán a német prémiummárkák egyike fog nyerni, vagy a franciák, a koreaiak, a spanyolok, illetve a svédek újdonsága?

Az Év Autója 2018 döntőjébe jutott modellek név szerinti sorrendben a következők:
Alfa Romeo Stelvio, Audi A8,  BMW 5-ÖS SOROZAT, Citroen C3 Aircross, Kia Stinger, SEAT IBIZA, Volvo XC40

Ön szerint melyik az év autója 2018-ban?

car of the year jelöltek


A következőkben kiemeljük azokat a tulajdonságokat, melyek az adott kategóriában megkülönböztetik a döntős modelleket versenytársaiktól.

 

Alfa Romeo Stelvio

Alfa Romeo Stelvio

Az Alfa Romeo Stelvio az olasz márka első városi szabadidő-autója. Küllemét tekintve vonzó és hamisítatlanul olasz megjelenés jellemzi, mely stílusában követi az új Giulia modell formatervét. A Stelvio csúcstechnológiai megoldásokat tartalmaz, mint amilyen például a világpiacon nemrég bevezetett Integrált fékrendszer (IBS), a vészfékező rendszer (AEB) gyalogosvédelemmel, vagy a karbonszálas főtengely. Elmondható, hogy szembenéz minden lejtővel, hiszen a Stelvio széria felszereltségként tartalmazza a lejtmenet-vezérlőt (HDC). A rendszer biztonságos és egyenletes tempójú ereszkedést biztosít meredek lejtőkön. Az olasz SUV teljesen új információs és szórakoztató központtal szerelt. A rendszer fejlett hangfelismerő funkciót tartalmaz és tökéletesen kompatibilis bármely iOS, vagy Android operációs rendszeren futó mobil eszközzel.

Kiknek ajánljuk?

Azoknak, akik vágynak egy divatos megjelenésű és egyúttal temperamentumos olasz autóra, de (például a család miatt) nem mondhatnak le a tágas utastérről és a nagy, átalakítható csomagtérről.


Audi A8

Audi A8

Várva várt generációváltásához érkezett a német prémiummárka csúcsszedánja. Hét aktív év után váltja elődjét a jövő luxusautóját megtestesítő Audi A8. Formavilágát tekintve megőrizte magabiztos kiállását, mindazzal, hogy az új modell karcsúbb, sportosabb, mint elődje. Újak a lézeres fényszórók és a HD Matrix LED távolsági fényszórók, amik állítólag megduplázzák a fényerőt 70 km/h felett. A legnagyobb külső változásnak az összekötött hátsó lámpa mondható. Az Audi Matrix OLED hátsó lámpák háromdimenziós hatású dizájnnal kölcsönöznek különleges, semmi mással össze nem téveszthető világítási képet az új Audi A8 számára.
A legnagyobb hír a modellel kapcsolatban, hogy az új Audi A8 mild-hibrid hajtásrendszerű gépkocsi. A belsőégésű motor, a folyadékhűtésű, 48 volt feszültségű, szíjhajtású indítógenerátor (RSG) és a nagyteljesítményű lítiumion-akkumulátor kombinációja első ízben jelenik meg a sorozatgyártásban. Az új egység fejlesztések egész sorához szolgált műszaki alapként, amelyek mindenekelőtt a fokozott gazdaságosság és a színvonalas menetkényelem jegyében születtek.
A jövő luxusautójában alig maradt hagyományos kapcsoló, már mindent full HD érintőképernyőkön, végezhetünk és élvezhetünk. Érintő vagy elhúzó mozdulatokkal navigálhatunk játszi könnyedséggel a kívánt tartalomhoz. Egy-egy funkció kiválasztásakor érintésbeli és akusztikai visszajelzés érkezik: akárcsak egy gombnyomás, ám még jobban érzékelhető. Számos funkció azonban minden érintés nélkül is kezelhető, a hangasszisztens ugyanis első ízben tesz lehetővé olyan hangvezérlést, amely nem meghatározott kifejezésekkel, hanem a természetes dialógussal működik.
Az A8 utastere luxus körülményeket biztosít vezetőnek és utasnak egyaránt. Az első ülések hátulján döntött talapzatú, kivehető tableteket helyeztek el, amikről többek között az ülések hűtő-fűtő, masszírozó funkcióját, valamint az új lábmasszírozót kezelhetjük. Az MMI központi rendszert 400 funkciójával szabhatjuk magunkra, amiket 6 különböző, a szokásainkból tanuló profilban összesít.

Kinek ajánljuk?

Azoknak, akiknek a luxus az életvitelük része, és a külső megjelenésen túl a jövőbeli technológiák használata elengedhetetlen számukra.


BMW 5-ös sorozat

BMW 5

Az új  BMW  5-ös sorozat már nem a vezetésről szól. Az új, hetedik generációs ötös BMW már a mindennél is többet tud, olyan funkciója is akad, ami inkább technikai bemutatóként fogható fel, mint hasznos fejlesztésként, miközben négy hengerből présel ki váratlanul komoly teljesítményt, és alkalomadtán teljesen önállóan halad.
Higgadt és visszafogott külsővel, elegáns vonalakkal rendelkezik. Már ismert formai megoldásokat gondoltak tovább, az előd stílusjegyei mellett főleg a nagy testvér, a hetes BMW vonásai jelennek meg a karosszérián. A hatalmas vesék, és az ötszáz méter hatótávolságú LED-fényszórók tesznek róla, hogy mindenki idejében értesüljön az új ötös érkezéséről.
Könnyed a kormányzás, de a volán immár felügyelő eszköz, mert alapbeállítások esetén inkább csak ellenőrizzük a haladást. Ez a BMW Personal Copilot csomagjába gyűjtött megannyi alrendszer munkájának köszönhető. A hetedik generáció már valódi félautonóm haladást tesz lehetővé, nem csak a sávelhagyást gátolja meg, inkább maga kanyarodik, lassít, gyorsít követve az előtte haladót, illetve az út felfestéseit, egészen 210 km/órás tempóig.
A kényelem természetesen fejedelmi, az ülések minden porcikája motorosan állítható, a hosszú utak szenvedéseit masszázsfunkció enyhíti.
Már-már természetes, hogy van vezeték nélküli telefontöltő, fedélzeti hotspot tíz eszköz számára, GPS-adatok alapján frissülő időjárás-jelentés. Az Apple Carplay alkalmazásán keresztül a 360 fokos kamerarendszer képe bárhonnan elérhető. Késés esetén a kocsi üzenetet küld az üzletfeleknek a várható érkezési időről. Abszolút újdonságnak számít viszont a mindig mutogatható, LCD-kijelzős kulcs.

Kiknek ajánljuk?

Azoknak, akiknek elengedhetetlen az üzleties megjelenést, az elegáns külső, a legmodernebb technológiával ötvözött esztétikus sportosság és a tökéletes vezetési élmény.

 

Citroen C3 Aircross

Citroen C3 Aircross

Egy igazán színes egyéniségként jellemezhető a Citroen kisméretű szabadidő-autója a C3 Aircross. Nyolcféle karosszériaszín, négyféle tetőszín és négy színcsomag összeállítás választható, az összes variációk száma pedig kilencven! A feltűnő külső tehát adott, hogy szembenézzen a méltán népszerű riválisokkal, mint pld., a Ford Ecosport, a Honda HR-V, a Mazda CX-3, a Nissan Juke, a Opel Crossland X, az Opel Mokka, vagy a Suzuki Vitara.
Persze a külső önmagában nem elég. Mindenképpen érdemes megemlíteni a belső méreteit: a 2,6 méteres tengelytáv az 1,6 méteres magassággal karöltve az alig 4,15 méteres hosszúságú típusban egymás mögött kényelmesen elférnek akár a 185 centit meghaladó magasságú utasok is. Elcsúsztatható hátsó üléssort a kis kategóriás szabadidő-autók közül nem sok kínál, a Citroen C3 Aircross esetében – ugyan felár ellenében – de ez is lehetséges.
Mindennek a tetejébe a csomagtartó is jókora. Alaphelyzetben 410 literes, amivel minden riválisát maga mögé utasítja (és az Astra osztály többségét is). Csomagtartója mellett rakodórekeszeivel is nagyvonalú a Citroen C3 Aircross. Sok van belőlük az utastérben, és nagyok is. A kesztyűtartó pedig leginkább egy barlangra hasonlít, ami másfél literes italos palackot is képes elnyelni, mégpedig hosszában!

Kinek ajánljuk?

Azoknak, akik egy vidám, fiatalos külsejű, látványos, kívül nem túl terjedelmes, de belül tágas és praktikus városi terepjáróval szeretnének közlekedni, kihasználva a SUV-ok olyan ismert előnyeit, mint a magas üléshelyzetből adódó könnyű beszállás és jó rálátás a közlekedésre.


Kia Stinger

Kia Stinger

Gondolta volna, hogy a Kia egy közel négyszáz lóerős sportlimuzinnal áll elő? A Kia Stinger középkategóriás négyajtós kupé, melynek tervezésekor a gyorsaságot sejtető, lendületes forma megtalálása volt a cél. Ennek figyelembevételével kapott a Stinger rövidebb első és hosszabb hátsó túlnyúlást, és szabták 483 centis hosszához képest visszafogottra, 140 centisre a magasságát. Ha ehhez hozzávesszük hátuljának lapos kiképzését, máris előáll a négyajtós kupéforma, amelynek előkelő származású képviselője az Audi A5 Sportback és a BMW 4 Gran Coupé.
A Kia a Stingert klasszikus GT-ként, azaz Gran Turismoként szeretné tálalni, azaz olyan autóként, ami a hagyományos felfogás szerint hosszú utak kényelmes és gyors megtételére való. A V6-os minden határozottabb gázadásra olyan jellegzetes, mély tónusú gurgulázó morgással válaszol, hogy garantáltan felgyorsítja a vezető pulzusszámát.

Kinek ajánljuk?

Azoknak, akik egyedi megjelenésű, stílusos, jól vezethető és komoly menetteljesítményre képes autót szeretnének.


Seat Ibiza

Seat Ibiza

Fürge, szép, városi kalandokra termett az ötödik generációs Seat Ibiza. Kategóriájához képest meglepően tágas, kényelmes kisautó.  A turbós 1.0 TSI erős és takarékos motor, mely vegyes közlekedés esetén is kedvező (6,1 l/100 km) fogyasztással kecsegtet.
Amennyiben egyetlen tulajdonságát kellene kiemelni, az a tesztelők szerint az, hogy elképesztően jó vezetni. Kicsi, könnyű, könnyed, kezes, végtelenül precíz a gáz, a fék, a kormányzás, jó a futómű, kiváló az egyensúly elosztás. Aki az új Seat Ibiza mellett dönt, biztos lehet abban, hogy élmény lesz vele a hétköznapi autózás.

Kinek ajánljuk?

Azoknak, akik egy áramvonalas, könnyen vezethető, vagány, városi autóra vágynak.


Volvo XC40

Volvo XC40

A svéd márka az XC40-nel piacra dobott egy kompakt méretű prémium szabadidő-autót, tele innovációval, fiatalos külsővel, intelligens technológiával.
Műszaki szempontból az egyik újdonság az XC40 alapját adó platform, ami vadonatúj fejlesztés. A neve CMA, ami a Compact Modular Architecture, azaz a kompakt moduláris építőkészlet rövidítése. Az XC40 tehát első típus, ami erre épül, és ugyanerre készül majd a jövőben a Volvo összes kompakt, azaz alsó-középkategóriás modellje.
Volvóról lévén szó a biztonság nem kérdéses. Magától értetődően az XC40-est is ellátták ütközés-megelőző, gyalogosfelismerő, holttérfigyelő, hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztető és táblafelismerő rendszerrel. Képes már a sávot is tartani vezetői közreműködés nélkül, s akadályt észlelve magától lassítani. A tolatóradar alaptartozék.
A Volvo XC40 bőséges szabad hasmagassága erőteljes megjelenést és kiváló látási viszonyokat eredményez. A nagyméretű kerekek és abroncsok bármilyen útfelülettel megbirkóznak. Ezzel a szabadidőjárművel bármin felül emelkedhet.

Kinek ajánljuk?  

Azoknak, akik szeretik, ha egy autónak stílusa van, és nem zárkóznak el a fiatalos megjelenéstől. Fontos számukra, hogy kényelmes és biztonságos szabadidő-autó legyen az útitársuk és szükségük van arra a helykínálatra, amit a kompakt méretosztály nyújt.

 

 

Forrás: vezess.hu, autonavigator.hu, alfaromeo.hu, audi.hu, bmw.hu, citroen.hu, kia.hu, volvo.hu