A Hitachi Capital magyarországi vezetője

Japán egy darabkája fogadja a vendéget a budaörsi irodaház második emeletén, no nem azért, mert kimonós hölgyek kínálják a rizspálinkát. A keleti varázs annak köszönhető, hogy az irodai tereket a szigetország emblematikus helyszíneinek óriásposzterei díszítik, ami így karnyújtásnyi távolságra hozza Fuji páratlan szépségét vagy cseresznyevirágzást.

Találkozásunkkor nem mondjuk ki, de magunkban jót mosolygunk azon, hogy az ilyenkor szokásos ismerkedési illemszabályok első helyét ma már a pandémia kényszerű protokollja vette át, minden más csak ezután következhet. 

Kőszegi László joviális, közvetlen személyiség, de ő is azon cégvezetők táborát erősíti, akikből kellő háttéranyag híján igen nehéz felkészülni, pedig – mint később kiderül – színes szakmai életutat tudhat maga mögött. Kivételesen az információhiány most csak részben árnyalja a cégvezető történetét, hiszen karrierje – némi csúsztatással élve – olyan messziről indul, amit magam sem gondoltam volna.

Barna András (B.A.): A bevezetőmben nem hagytam szó nélkül, hogy igen kevés dolgot lehet tudni rólad. Ami deklarált az, hogy a Hitachi Capital ügyvezetője vagy és az is, hogy a Magyar Lízingszövetség elnökségi tagja. Honnan indult az utad, amin elérkeztél „Japánba”?

Kőszegi László (K.L.): Svájcból. (nevet) De, komolyra fordítva: messziről indult a történetem, egészen kisgyerek koromtól – és azért kezdem ilyen távolról, mert azt gondolom, hogy ez eléggé meghatározta szakmai karrieremet is. Öt évet éltünk Svájcban, mert édesapám az ENSZ Munkaügyi Hivatalánál (ILO) dolgozott. Ennek köszönhetően azt mondhatom, hogy előbb tanultam meg franciául, mint magyarul. Ez pedig nagy hatással volt a későbbi életemre is, amiben nagyon sokáig a francia vonal dominált.

B.A.: Ott végezted a középiskolát is?

K.L.: Nem, mert nyolcéves voltam, amikor hazaköltöztünk, így még az általános iskolát sem ott, hanem itthon fejeztem be, de szerencsére akkor már volt olyan intézmény, ami francia szakos volt, így a nyelvtudásom nem kopott el. 

Az érettségi után először a Külkereskedelmi Főiskolára jártam áruforgalmi szakra, ahol üzemgazdászként végeztem, majd posztgraduális képzésben kijártam a Pénzügyi-és Számviteli Főiskolát is, itt szakközgazdászként diplomáztam pénzügy szakon.

B.A.: A főiskolai éveid után merrefelé léptél? Volt valami irány a fejedben?

K.L.: Tulajdonképpen nem, ez az időszak az útkeresés évei voltak, a gazdasági, kereskedelmi vonal volt szem előtt. Több kisebb cégnél is dolgoztam, aztán jött életem egyik meghatározó időszaka, a Renault csoport, ahol először a Renault Hungáriánál kezdtem, majd a Renault lízingcégénél, a Renault Creditnél folytattam, aminek alapító tagja voltam. Tulajdonképpen így kerültem bele az autós világba, ami a szívemhez mindig is egy közelálló terület volt.

Visszatekintve ma azt gondolom, hogy azoknak, akinek akkoriban megvolt a kellő szakmai tapasztalata, kapcsolati hálója és persze kellő spiritusza, azokat többnyire mind beszippantotta a vállalkozói piac. Talán ennek a hatása is közrejátszott abban, hogy kialakult egy űr a nemzetközi cégeknél, ugyanis kevés volt az olyan szakember, aki már modernebb kereskedelmet, közgazdaságtant tanult, nyelveket beszélt és jól mozgott a nemzetközi közegben is. Talán ezért az én generációmnak szerencséje volt, hiszen viszonylag jól és gyorsan el tudott helyezkedni, és nem utolsósorban karriert építeni. Esetemben is így volt, hiszen alig harminc évesen a Renault Creditnél kereskedelmi és marketing igazgató lettem.

B.A.: Renault után?

K.L.: A Renault-os éveim alatt szereztem meg a pénzügyi végzettséget, így adott volt a lízing vonal, innen hívtak át később aztán a K&H-hoz, ahol először a személyautó-résznek voltam az üzletág vezetője, amihez később hozzácsapták a flottát is. Ezzel létrejött tulajdonképpen a személyautó igazgatóság, aminek szintén én lettem az irányítója. A K&H-s időszakom alatt kerültem először kapcsolatba a Hovány csoporttal, majd most jónéhány évvel később az EuroFleet kapcsán. Úgyhogy némi sorsszerűség felfedezhető a dologban. Csőre Tamással pedig még korábbi a kapcsolatunk, ami akkorra datálódik, amikor ő még az X-Rentnél dolgozott, és a K&H lízing a pénzügyi partnerük volt.

B.A.: A válság évei mennyiben alakították a pályafutásod?

K.L.: A K&H-nál ért utol a pénzügyi válság, aminek folyományaként a retail finanszírozást, ami az egyik erős lábunk volt, a lízing csoport egyik napról a másikra bezárta, amit akkor egy igen nagy traumaként éltünk meg. Sok szempontból én és a vezetőim voltunk a retail finanszírozás arcai. Ezért, több mint kellemetlen volt kiállni a partnereink elé és azt mondani, hogy holnaptól mindennek vége. Nem volt egy egyszerű feladat és persze egy könnyen emészthető időszak sem. Egy évvel később felálltam, mert az akkori vezetőmmel a flották vonatkozásában nem volt azonos az álláspontunk, és így nem volt értelme tovább maradni.

Egy rövid, átmeneti időszak után átkerültem egy aukciós céghez, a GR8 Auctions-hoz, ahol banki visszavett kocsikat vagy flottából kifutott autókat értékesítettünk árveréseken. Ami unikális volt ebben az az, hogy ezek valódi fizikai aukciók voltak, ahol, mint a filmekben, táblaemeléssel lehetett licitálni. Ez nagyon érdekes időszak volt, aminek a végét az jelentette, hogy tulajdonképpen a nagyon erőteljes felfutás után pár év alatt elfogytak az autók.

B.A.: Azt érzem, hogy neked is váltanod kellett emiatt.

K.L.: Szerencsére jött egy megkeresés a De Lage Landen Finance Zrt.-től – ma DLL -, ami a Rabobank lízing cége. A DLL-é volt az Athlon, a flottakezelő is, akik ugyan nincsenek jelen Magyarországon, de Európa szerte ötszázezer autót kezelnek. Ebből is látszik, hogy a vállalat nagyon komoly szereplője ennek a piacnak, amit aztán a DLL értékesített a Daimlernek. 

B.A.: Mekkora ívet írt le a pályád a DLL-nél?

K.L.: A DLL egy nagyon érdekes cég, mert nagyon sok lábra támaszkodik Európán kívül is, és nagyon sok olyan terméket és finanszírozási konstrukciót hoz a piacokra, ami Magyarországon még egyáltalán nem ismert. Ezek közül a legkomplexebbek a szolgáltatásokkal kombinált bérleti konstrukciók, olyan például, mint a DaaS (Device as a Service), ami talán nagyon tudományosan hangzik, de nem az. Ebben a rendszerben már nem egy hagyományos bérletről beszélünk, hanem arról, hogy – például egy nyomtató esetében – annyi oldalért fizetek, amennyit valóban kinyomtattam. Szóval ez használat-arányos bérlet. A DLL sokrétűsége kapcsán belekerültem a haszonjármű és a mezőgazdasági üzletágakba is, de beleláttam a nyomdaiparba, az IT és az egészségügyi szektorba, mert ezek is hozzám tartoztak. 

Ezen a ponton érdemes megjegyeznem, hogy a Hitachi is ebben az irányban fejlődik. A vállalat vett is Hollandiában egy IT céget, akik egy olyan rendszert és applikációt fejlesztettek ki, ami a komplex mobilitást tudja kielégíteni. Ez a rendszer lép át majd Mobility solution-be, amit, úgy kell elképzelni, hogy a dolgozó kap egy plasztikkártyát, amivel – mondjuk az agglomerációból egészen a munkahelyig – minden közlekedési eszköz viteldíját ki tudja fizetni a vonatjegytől kezdve az elektromos kerékpár használatig. Vélhetően ez a megoldás lesz a jövő világon és Európában is. 

B.A.: Hogy kerültél át a Hitachi Capital-hoz?

K.L.: Végül is a DLL-nél a vezérigazgató-helyettesi szinten köszöntem le, miután kaptam egy megkeresést a mostani vezérigazgatómtól, Eric Van Vliet-től, aki korábban szintén DLL-es volt, így gyorsan közös nevezőre tudtunk jutni. 

B.A.: A DLL-nél is szép ívet futottál be, miért döntöttél a váltás mellett?

K.L.: A DLL-nél a munkaköröm túlságosan is sokirányú lett, a cég elindult a régiós szervezet felé, aminek következtében az autós vonalat teljesen le is építették. Talán ez volt a legfőbb ok, ami miatt a Hitachi ajánlatát perspektivikusnak találtam.

B.A.: Közbevetőleg: mennyire váltál autós emberré, az elmúlt évtizedek alatt?

K.L.: Úgy gondolom, hogy ez az én igazi komfortzónám, ami akkor tudatosult bennem igazán, amikor a DLL után visszacsöppentem ebbe a közegbe. Rájöttem, hogy ez az én világom, tudásom, és itt van az én igazi kapcsolati hálóm. Summázva inkább érzem magam autós embernek, mint mondjuk „bankárnak”.

B.A. Ugyan a Hitachi Capital Hungary a lengyel központ leányvállalata, de akárhonnan is nézzük, mégiscsak japán. A keleti üzleti kultúra vagy hatás begyűrűzik ide is?

K.L.: Elmondhatom, hogy a pályafutásom alatt számtalan vállalati kultúrában dolgoztam már. Mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya is. Az számomra egy kicsit furcsa, hogy itt a mozgástér egy kissé szűkebb, és a döntési kompetenciák is visszafogottabbak, mint mondjuk az amerikai vagy az európai cégek esetében. Sokkal több a kontroll. Fontos tényező, hogy sokkal precízebbek, hétköznapi nyelven mondva: minden az élére van állítva. Nagy pozitívum viszont, hogy náluk a tradíció tisztelete miatt a kor kifejezetten előnynek számít, mert vallják, hogy ezzel együtt jár a nagyobb tudás és a tapasztalat is, úgyhogy minél idősebb valaki, annál nagyobb respektje van. Ezzel a gondolkodásmóddal egyébként szembe mennek az európai-amerikai cégek szemléletével, akiknél sok esetben preferálják a fiatalabb, 40 körüli menedzsereket.

B.A.: Ha az utca emberét megkérdeznénk, hogy mi jut eszébe a Hitachiról – generációtól függően – tízből kilencen egészen biztos, hogy a szórakoztató-elektronikát vagy kézi szerszámgépeket mondanák. Az egészen biztos, hogy a flottakezelés egyiküknek sem jutna eszébe. Mekkora ez a cég, hány lábon áll?

K.L.: Közel áll az igazsághoz, amit mondtál. Én is azt szoktam mondani, hogy ahány generáció, a cég annyi terméket, termékcsoportot képvisel. A cég története egy bányában használt futószalag elektromos motorjától indult, amiből az elektromossághoz kapcsolódó termékek jelentenek egyfajta fémjelet, de ezen kívül szinte az élet minden területén és minden iparágában jelen vannak: a vonat- és hajógyártástól kezdve a klímatechnikán át a napelemekig. A vállalat finanszírozó része a Hitachi Capital, aminek mi a Mobility Solution ágában vagyunk, mert ide tartozik a flottakezelés és az eszköz operatív lízing. Most egyébként változások lesznek, mert egyesülünk a Mitsubishi UFJ lízingcégével. Ennek köszönhetően kicsit módosul a vállalati szerkezet és változni fog a cégnév is, MHC Mobility lesz a nevünk Magyarországon. Az egyesüléssel ez a lízing cég viszont a világon a második legnagyobb lesz.

B.A.: A Hitachinál egyébként stratégia, hogy cégeket vásárol fel?

K.L.: A cég európai központja Angliában van immár huszonöt éve, ott több mint 80 ezer járművet kezelnek, köztük Hitachi építőipari gépeket is. Pár évvel ezelőtt indult meg a központ irányítása mellett az európai terjeszkedés, ami valóban a kisebb flottakezelő cégek felvásárlásával indult, nem pedig az alapoktól indulva organikus módon fejlődött. Ez alól csak Lengyelország volt a kivétel. Ma elmondható, hogy a déli és skandináv országokon kívül már mindenhol van a Hitachinak képviselete.

B.A.: Ezen a Hitachi által rajzolt térképen mekkora erőt képvisel vagy képviselhet majd Magyarország?

K.L.: Azzal, hogy az EuroFleetet meg tudta vásárolni a cégcsoport jól mutatja, hogy mennyire fontos térség Magyarország, és én is azt látom, hogy rengeteg lehetőség van arra, hogy fejlődjünk. A Hitachi egy kicsit más, mint a többi klasszikus európai flottakezelő, egyfelől azért, mert mi minden kontinensen képviseltetjük magunkat, másfelől azért is, mert nálunk a személyautókon és a kishaszonjárműveken kívül teherautó vonal is van. Továbbá elég markánsan képviseltetik magukat a portfóliónkban a felépítményes kis-és nagyteherautók, lásd például TESCO online kocsik. Ez utóbbi egy teljesen speciális terület, hiszen sok esetben maga a felépítmény kétszer annyiba kerül, mint az alváz, éppen ezért itt egy bérletes konstrukciót és egy üzemeltetést felépíteni már más szaktudást igényel. Ezzel egyébként egy kicsit differenciálni is tudjuk magunkat, mert nem teljesen ugyanazokat csináljuk, mint a versenytársaink. Az EuroFleet példája is igazolja azt, hogy egy kis KKV is el tud érni évről évre kétszámjegyű növekedést akkor, ha megtalálja a piaci rést, ami az ő esetében a minőségi flottakezelés volt, ahol a nagy piaci konkurensek szolgáltatása már nem volt megfelelő, mert másra volt igény.

B.A.: Az azért jól érzékelhető, hogy az EuroFleet sikeréhez Csőre Tamás karizmája igen sokat hozzátett. Egy multinacionális vállalatnak és egy KKV vállalati kultúrájának lehetnek olyan közös metszéspontjai, ami majd akár a jövő sikerét is determinálhatja?

K.L.:  A multinacionális cégek nagyon le vannak szabályozva: kompetenciák, folyamatok és minden egyéb. Jóllehet az EuroFleet egy kis KKV, viszont ebből a szempontból nagyon hasonló módon működik, mint egy multi és ez volt az egyik fő indoka annak, hogy erre a cégre esett a Hitachi választása. Ugyanis a korábbi együttműködéseink során láttam, hogy az EuroFleet egy transzparens, szabályozott és jól működő cég, ami viszont nem mondható el minden KKV-ról.  Ebből a szempontból nagyon jól illeszkedik a Hitachi cégpolitikájába. Mi eddig a teherautó-vonalat vittük idehaza, ők a személyautóban nagyon erősek, így abszolút komplementer. A jövőben a Hitachival egy olyan ügyfélkört tudunk megcélozni, ami inkább hasonlítható a nemzetközi flottakezelő cégek ügyfélköréhez, ahol az árazás nagyon hangsúlyos és egyedi szolgáltatásokra nincs szükség, ezáltal nagy nemzetközi tendereken tudunk részt venni. Emellett megmarad az a fajta filozófia, amit Tamás felépített és maga az EuroFleet brand is egyfajta prémium szolgáltatási csomagnak.

B.A.: Nagyon régóta tagja vagy a Magyar Lízingszövetségnek is, tavaly beválasztottak az elnökségi tagok közé, ez a tevékenység mennyire meghatározó az életedben?

K.L.: Ez egy színfolt az én szakmai pályafutásomban. Nagyon régóta dolgozom a szövetségben, ahol nagyon sok szakmabéli régi motoros van, akikkel korábban is együtt dolgoztam. Tavaly pályáztam az elnökségbe, amit meg is kaptam. Számomra ez a munka azért is fontos, mert vannak olyan szektorok, amik még nem kapnak kellő hangsúlyt a szövetség tagjainál, ilynek például a bérletes vagy szolgáltatással kapcsolatos konstrukciók. Ezek egyébként nem ismeretlen megoldások, de egyelőre azon cégek többsége, akik ezzel foglalkoznak, nem tagjai a szövetségnek.

B.A.: Korábban említetted, hogy a japán vállalati kultúrában az életkornak és a tapasztalatnak nagy respektje van, ami azt is előrevetítheti, hogy itt sokáig számítanak majd a munkádra. Hogy látod a jövőképed?

K.L.: Nagyon jól érzem magam és nagyon profi szakemberek a főnökeim, akik sokat adnak arra, hogy a légkör jó legyen, tehát itt a humán oldal valóban nagyon erős, ami ebből fakadóan is nem a munkatársak kifacsarásáról szól. Nem tudom, hogy mit hoz majd a jövő, de jónéhány évig szeretnék még itt dolgozni. Azt persze nem tudhatom, hogy ez lesz-e a pályafutásom utolsó láncszeme, de az majdnem biztos, ha váltanom kell, akkor egy más területen szeretnék tevékenykedni.

B.A.: Nyugodt kiegyensúlyozott embernek tűnsz, ez is a keleti hatásnak köszönhető vagy van valami olyan hobbid, ahol ki tudod engedni a gőzt?

K.L.: Nagyon sok mindent szeretek. Kerékpározni és túrázni is szoktam, és amit igazán kedvelek, de sajnos évek óta nem csináltam, az a vitorlázás. De sokat vagyok a családdal, ami mindig ad programot. Második házasságomban élek, sokan vagyunk, mind a két részről két-két fiút hoztunk a családba, úgyhogy tovább, azt hiszem, nem is kell folytatnom.

B.A.: Akkor már csak egy jó hajó kell, mert a legénység már megvan.