MHC Csapatunk

Jó szelet kapitány! Beszélgetés Lauscher Andrással

Az MHC Mobility és az EuroFleet Zrt. tavalyi egybeolvadása magával hozta a menedzsment átrendeződését is. Az EuroFleet Zrt. első emberét, Csőre Tamást áprilistól Lauscher András váltja a vállalat élén, akinek fiatal korából fakadóan sokkal inkább jövője van, mint múltja. Ennek okán nincs mit csodálkozni azon, ha következő beszélgetés túlmutat majd a múltidézés romantikáján, és inkább a jövőre fókuszál. Az üzleti ars poetica megfogalmazása mellett az interjú ékes példája annak is, hogy a tudatos útkeresés kinek-kinek segíthet az önmagára találásban, és jó szélbe állíthatja a karrierje vitorláit még akkor is, ha ehhez olykor lappangó bizonytalanság társul kísérőként.


Andrással korábban már néhányszor összefutottunk az MHC Mobility (EuroFleet) központjában, de ezek a pillanatnyi találkozások megmaradtak a kölcsönös tisztelet szintjén. A random intermezzók során szimpatikus, céltudatos, karizmatikus személyiségkép alakult ki bennem róla. Tulajdonképpen bele sem gondoltam abba, hogy az útkeresés dilemmája nála sem volt másként, mint kortársai esetében – legalábbis egy bizonyos pontig.


Barna András (B.A):
A bevezetőm fontos motívuma volt, hogy mit gondolok a személyiségedről. Mindig ez a határozottság jellemezett?

Lauscher András (L.A.): Nem, olyannyira nem, hogy egészen húsz éves koromig húztam az időt, annyira nem tudtam, hogy milyen irányban induljak el. Némileg paradox módon ugyanakkor az önállósodás vágya folyamatosan bennem volt. Ennek okán állandóan olyan partizán gondolatok jártak a fejemben, hogy elmegyek a vendéglátóiparba azért, hogy minél előbb pénzt kereshessek. Szerencsére a család mindig visszarántott a valóságba.

B.A.: Egyszer eljön annak az ideje, hogy nincsen mese, dönteni kell. Végül is merre vetted az irányt?

L.A.:  Az első gimnáziumi éveimet a közepes szint jellemezte, aminek édesapám hirtelen elvesztése jelentette a végét. Ez a szomorú esemény gondolkoztatott el és döbbentett rá arra, hogy sokkal komolyabban vegyem a tanulást és magamat is. Ennek a legfontosabb oka az volt, hogy bátyámmal együtt nem akartuk, hogy még nagyobb teher legyen édesanyánk vállán. Egyébként a család korábbi elképzelése az volt, hogy mi fiúk tovább visszük édesapánk ügyvédi vonalát. Azonban látva testvérem kezdeti vívódásait a római joggal (amit aztán később sikeresen abszolvált és jól menő ügyvéd lett), abban már teljesen biztos voltam, hogy ez nem az én pályám lesz. Így édesanyám közgazdász nyomdokaiba léptem, és középiskola után sikerült bejutnom a Győri Egyetem államilag finanszírozott gazdálkodás és menedzsment képzésére.

B.A.: Azzal, hogy ide bejutottál, meg is oldódott a hosszú ideje tartó dilemmád, hogy mi leszel, ha nagy leszel?

L.A.: Talán némileg vicces, de nekem még az egyetem alatt sem volt kristálytiszta elképzelésem a jövőmet illetően. Ugyan voltak bennem gondolatok, de a vége mindegyiknek az volt, hogy csak egy cél van: elvégezni az iskolát, és utána meglátom mi lesz. Két év után azonban szakosodni kellett, és némileg társasági ráhatásra a kontrolling irányt választottam, amiről gyorsan bebizonyosodott, hogy a végtelen és monoton Excel táblázatok szerkesztése szintén nem az én világom lesz. Ez a szakmai gyakorlatok során is tovább erősödött bennem. Jegyzem meg: a mai eszemmel már tudom, hogy a kereskedelem és marketing szakirány jobban passzolt volna a későbbi pályámhoz. Mivel még mindig billegő állásponton voltam, ezért megannyi céghez jelentkeztem, ekkor jött velem szembe a Telekom partnercégének egy álláshirdetése, ahova direktértékesítő munkatársat kerestek.  A diploma is elég közel volt már és a munkakör betöltésének sem volt különösebb feltétele, jelentkeztem és tulajdonképpen azonnal fel is vettek. Személyes ügyfélszolgálaton dolgozni, értékesíteni egy gyilkos munkakör, de visszatekintve azt gondolom, hogy itt mindent meg lehet tanulni erről a szakmáról, és aki itt helytáll, az nemcsak profi lehet a területen, hanem gyorsan feljebb is léphet.

B.A.: A végszód azt sejteti, hogy neked ez sikerült.

L.A.: Három hónap után az ottani HR-es látott bennem fantáziát, és felajánlott egy komolyabb pozíciót, ahol a vállalati ügyfélkezelés lett a feladatom. Elvállaltam, ezért halasztottam az egyetemen egy félévet, mert már nagyon szerettem volna pénzt keresni. Ez a beosztás jó iskola volt, megtanultam az értékesítés alapjait, és azt is, hogyan kell vállalati környezetben dolgozni. Közben meglett a diplomám is, de egy év után azt éreztem, hogy amellett, hogy ez egy remek hely, nem több, mint jó ugródeszka. Túl nagy perspektíva nincs itt számomra. Ennek okán újból elkezdtem keresgélni álláshirdető portálokon.

B.A.: Ekkor már elmondhatjuk, hogy felszállt a fehér füst, és tudtad, hogy milyen irányba keress?

L.A.: Igen, kifejezetten értékesítői vagy ehhez közelálló munkaköröket néztem, mert ebben volt már tapasztalatom. Tetszett is, érdekelt is. Sok más cég hirdetése mellett így került képbe az EuroFleet is, ahova szintén beadtam az önéletrajzomat. Amikor behívtak interjúra, tulajdonképpen volt bennem némi reményvesztettség, mert korábban kiábrándító volt, ahogy bántak az álláskeresőkkel, miközben éreztem és tudtam, hogy van bennem lehetőség.

B.A.: Ezek szerint az EuroFleet-nél meglátták benned lehetőséget?

L.A.: Azt ekkor még nem tudtam, de az biztos, hogy az EuroFleet állásinterjúja mindenre rácáfolt, amit korábban megtapasztaltam. Csőre Tamással ugyanebben az irodában beszélgettem, ahol most ülünk. Nagyjából egy óra után azt mondta: részéről rendben a dolog, mi az én döntésem? Bevallom, hogy nagyon váratlanul ért a kérdés, szóval csak pislogtam. Később – Tamást megismerve – már tudtam, hogy Ő így működik, nem szereti húzni az időt. (nevet)

B.A.: A kérdés költői, mert tudjuk, hogy döntöttél, de végül is mennyi időt kaptál rá?

L.A.: Még aznap délután visszajeleztem, de, hogy őszinte legyek, már az EuroFleet-től kilépve tudtam, hogy a lehetőségekhez képest ez a legjobb választásom. Huszonöt éves voltam, veszíteni valóm sem volt. Minimál fizetéssel vettek fel, viszont volt hozzá egy jó bónuszrendszer. Tamásnak volt egy filozófiája, amiben kimondta, hogyha az értékesítő az első hónapban el tud adni autót, akkor maradhat, ha nem, akkor nem. Ez egyébként nem csak filozófia volt, hanem feltétel is. (nevet)

B.A.: Ezek szerint neked sikerült?

L.A.: Igen és úgy emlékszem rá, mintha ma lenne. Egy Ford S-Max volt. De ez a történetem történelme már, azon epizódja, ami mindig megemlítésre kerül, ha visszatekintek.

B.A.: Ezzel megérezted a siker ízét, nem?

L.A.: Valahol igen, bár az első évem igen döcögős volt. Ha összességében nézem az itt eltöltött lassan nyolc évemet, akkor pályám mindenképpen egy folyamatosan felfelé ívelő tendenciát mutat, a maga hullámvölgyeivel együtt. A kezdeti mélypontjaim felvetették bennem néha még azt a kérdést is, hogy vajon jó helyen vagyok-e? Dilemmámat azonban gyorsan elfeledtem, amikor az első nagyobb flottámat sikerült leszerződnöm. Ez a sikerélmény hihetetlen motiváló erő volt! Rájöttem arra, hogyan lehet jól értékesíteni! A rekord évemben közel kétszázötven szerződést kötöttem, ami évekig egy megdöntendő cél volt többi kollégám számára. Tavaly az egyiküknek sikerült ezt a számot megdöntenie, aminek én is nagyon örülök, mert fontos, hogy újabb, inspirálóbb rekordok szülessenek! Tehát az első két évben értékesítőként, utána vezető értékesítőként dolgoztam, 2020-tól pedig értékesítési vezető lettem, és kifejezetten a flottaüzletágért feleltem. Ez óriási dolog volt számomra, ha azt veszem, hogy annak idején értékesítési asszisztensnek vettek fel, és néhány év bizonyítás után pedig vezetői beosztásba kerültem.

B.A.: A korábban említett dilemmák és kételyek után jöttek a sikerek is, emellett láttad a perspektívádat cégen belül, vagy ezen nem gondolkoztál?

L.A.: Egy bizonyos ponton elkezdtem ezen is gondolkozni. Persze az, hogy én legyek az értékesítési vezető, még egy nagyon távoli célnak tűnt, de azért ott volt a fejemben. Az optimizmusomra az adott okot, hogy az az üzleti stílus, metodika, amit kialakítottam csapaton belül, kollégáim használják – ma is eredményesen működik. Ezt Tamás a számok nyelvén is érzékelte, és szépen fokozatosan jutottunk el arra a pontra, hogy megbízott ezzel a nagyobb, vezetői feladattal.

B.A.: Mondjuk 2020 igencsak fekete betűs év volt, ami enyhén szólva sem túl ideális időszak volt a bizonyításra.

L.A.: Ezt pontosan így láttam én is, de a kezdeti nehézségek ellenére jó szélbe fordult a hajó. A csapategységnek bizonyos fokig jót tett a válság, mert tovább erősödött, és mellette egy csomó mindent házon belül is fejleszteni tudtunk. Az év második felére beindult az értékesítés is, úgyhogy jól jöttünk ki a dologból.

B.A.: Ha jól számolom, ekkor már képben volt a cég értékesítése, mennyiben befolyásolt ez téged, illetve a hangulatot?

L.A.: Ameddig nem volt deklarálva, addig diszkrécióval kezeltük ezt a dolgot, ami tökéletesen működött. 2021-ben, miután az akvizíció megvalósult, főként bennem, és az egész csapatban egyaránt életre kelt egy hatalmas bizonyítási vágy. Meg akartuk mutatni az új tulajdonosnak, hogy mire vagyunk képesek. Tövig nyomtuk a gázt és megdöntöttünk minden korábbi céges rekordot a napitól az éves szintig, darabszámtól a profitig, mindezt a kis – három-négyfős – értékesítési csapatunkkal.

B.A.: Azóta révbe ért ez a dolog, hogy értékelnéd az elmúlt egy éveteket?

L.A.: A menedzsment tagjaként többet tudtam a részletekről, mint a közvetlen kollégáim, a mondás mégis az volt: azokkal a dolgokkal ne foglalkozzunk, amik nem rajtunk múlnak, hanem tegyük a saját dolgunkat, mert ez lehet a legjobb érvünk az új tulajdonos felé a jövőnket nézve. A helyzet ideálisan alakult: nem húzták ránk két kézzel a fékeket, hanem hagytak minket érvényesülni.

B.A.: Ma már bizonyos, hogy számodra ez a korábban bizonytalannak tűnő jövőkép pozitív kihívást hozott. Azonban ez alakulhatott volna másként is, te saját magad hol láttad ebben a történetben?

L.A.: Amikor a tulajdonosváltás elindult, nem gondoltam volna arra, hogy rám egy ilyen felelősségteljes munkakör vár. Én azzal számoltam a két cég fúziója okán, hogy a kereskedelmi igazgatói feladatkört pályázhatom meg.

B.A.: Majdnem, de még sem, mert lett egy nem várt csavar a történetben.

L.A.: Tamás utódlása kapcsán az új tulajdonosokban felmerült, hogy kívülről keressenek új ügyvezetőt. Mi viszont abban hittünk, hogy belülről jobb megoldás születhet, hiszen az EuroFleet semmilyen más flottakezelővel nem összehasonlítható. Mi sokkal karakteresebbek vagyunk, egyfajta egyediséget képviselünk maximalista hozzáállásunkkal és profizmusunkkal.

B.A.: Hogyan kerültél a látótérbe?

L.A.: Nagyjából ezzel párhuzamosan Tamással is egyre többször szóba került a téma kettőnk között, és felvetette – akkor még csak hipotetikusan -, hogy akár én is alkalmas lehetnék a feladatra. Minél többet beszélgettünk erről, annál többet gondoltam erre, nagyon foglalkoztatott a dolog, mert azt gondoltam, ha és amennyiben az utódlás kérdését cégen belül akarják megoldani, akkor én tényleg jó választás lehetnék. A kollégák szeretnek, elismernek, tudják, hogyan dolgozom. A karácsonyi EuroFleet menedzsment meetingen teljes összhangban született meg a döntés, hogy engem javasolnak country managernek. Számomra ez hatalmas elismerés volt, mert azoktól a kollégáktól kaptam egyöntetű bizalmat a folytatásra, akikkel négy-öt-hat éve együtt dolgozom. Ezt a belső döntést ugyan megvétózhatta volna az anyacég, azonban ők azt mondták, ha a csapatnak és Tamásnak ez a döntése, akkor ők ennek bizalmat szavaznak, elfogadják. Ez bevallhatóan euforikus érzés volt, nehezen dolgozza fel az ember harmincegy évesen. Egyik napról a másikra szembesülnöm kellett azzal, hogy van egy többmilliárdos cég, hatvan munkatárssal, hatszáz Ügyféllel, amiért és akikért felelősséggel tartozom mostantól.

B.A.: Számos ponton domborítottad az EuroFleet értékeit, ami alátámasztja, hogy a rendszer jól működik, azonban egy kérdés biztosan felmerül egy vezetőváltás kapcsán: mi fog változni?

L.A.: Mi most egy nagy szervezetbe integrálódunk, tehát az én feladatom és a csapat legfontosabb feladata az, hogy ebben a nagyvállalati struktúrában megőrizzük azt a karakterességünket, ami jellemez minket, és megtartsuk, tovább vigyük értékeinket. Az elkövetkezendő időszakban a legfontosabb munkámnak azt tartom, hogy tovább erősítsem a kollégákban azt, hogy attól még, hogy új tulajdonos van, a mi értékeink és céljaink ugyanazok: prémium minőséget nyújtani a flottaszolgáltatásban ügyfeleink maximális kiszolgálásának érdekében. Természetesen nem kétséges, hogy be kell tagozódnunk az MHC Mobility rendszerébe, kamatoztatva a csoportban rejlő szinergiákat. Nyilván lesznek majd olyan metszéspontok, ahol az eredményesség okán egyfajta kölcsönös kompromisszumkészségre is szükség lesz, de én bízom abban, hogy az egyensúlyt sikerül mindig fenntartanunk.

B.A.: A benneteket érintő piacokat – autóipar, pénzpiac – enyhén szólva is kaotikus állapotok jellemzik, ami cseppet sem könnyíti meg a helyzetedet, mit gondolsz erről?

L.A.: Ami most folyik a világban, az igen nehezen követhető. Az autógyártás, és a finanszírozás költségei az inflációval együtt az egekben vannak, tehát ebből nagy kihívás valami használható és eredményes dolgot kihozni. „Hálás” vagyok azért, hogy már az elmúlt két év is ilyen vészterhes volt, mert megtanultam, hogyan kell egy válsághelyzetben helytállni. Mi az elmúlt időszakban „válságállóvá” tettük az EuroFleetet, mert meg volt a stratégiánk arra, hogyan menjünk elébe a piacnak. A sikerünk egyik kulcsa tehát az, hogy már ilyen helyzetekben is komfortosan tudunk mozogni, mert tudjuk, mikor mit kell tenni. Mindemellett erősít bennünket az új tulajdonosi háttér is, hiszen az MHC Mobility a világ második legnagyobb lízing vállalata, ami stabilitást jelent nekünk és Bérlőinknek is.

B.A.: Vonatkoztassunk el a krízisektől. Hogyan fogalmaznád meg a vágyaidat az EuroFleet jövőjével és nem utolsó sorban a saját jövőddel kapcsolatban?

L.A.: Az első egy-két év mind az új felállás, mind pedig az én szempontomból meghatározó időszak lesz. Önmagában a válságtól nem félek, sőt még talán az is gondolom, hogy számunkra ez egy jó terep lehet és jobban ki tudunk emelkedni a versenytársak közül.

Összességében és magamat tekintve is mindig hosszú távban gondolkozom, mert hiszem azt, hogy vannak olyan dolgok, amik „örökké” tartanak, legyen az egy tárgy, párkapcsolat vagy munka. Nem tartozom azok közé, akik két-három évente hol itt, hol ott akarják megváltani a világot.

Az EuroFleet – MHC Mobility kapcsán is hasonlóan gondolkodom: távlati célunk, hogy Magyarország TOP három legnagyobb flottakezelője közé kerüljünk, prémium minőségünket megtartva. Erre minden esélyünk megvan, ugyanis olyan széles portfólióval rendelkezünk az e-bike-tól a személyautókon keresztül a speciális járműveken át a 40 tonnás nagyteherautókig bezárólag, amit ma a piacon csak mi vagyunk képesek nyújtani.

B.A.: Sok mindenről beszélgettünk, ezzel a pozícióval nemcsak megérkeztél életed egyik karriercsúcsára, de mondhatjuk azt is a szó jó értelmében, hogy „felnőtté is váltál”?

L.A.: Az elmúlt év több sorsfordító pillanatot hozott, nemcsak a munka, hanem a magánéletem tekintetében is. Tavaly év végén megházasodtam, amit azért emelnék ki, mert úgy gondolom, hogy együttlétünk három éve alatt feleségem nagyon sokat hozzátett személyiség- és jellemfejlődésemhez.

B.A.: Nem voltál megelégedve önmagaddal?

L.A.: Azt szokták mondani: ahhoz, hogy kinél-kinél meglegyen a tökéletes összkép, a magánéletben és az üzletben is rendben kell lennie a dolgoknak. Nekem a magánéletem korábban nem volt rendben, nem volt kiegyensúlyozott, ami néha kihatott munkámra is. Jó voltam, de a magam számára még sem a legjobb. Azzal, hogy megismerkedtem a feleségemmel, elindult közös jövőképünk építése, ami mára konkrét célokat is megfogalmaz, és ezt jó érzés megtapasztalni. Mindezek mellett, ami még komolyan meghatározott engem, az a sport. Heti négy-öt alkalommal is kiengedtem a gőzt és lejártam CrossFit edzésekre. A sport iránti fanatizmusom végül a testem kizsigereléséhez vezetett. Egy sérülés során értékeltem újra ezt a dolgot, és ma már sokkal átgondoltabb vagyok e tekintetben is. Szóval nagyon figyelek a jelzésekre, és levonom a megfelelő konzekvenciákat.

B.A.: Amikor ez a cikk megjelenik, akkor már hivatalosan is az EuroFleet első számú vezetője leszel. Az új helyzet jelentősen változtathat az eddig megszokott munkatempón és adott esetben a mennyiségén is, ami magával ránthatja az embert. Mit gondolsz erről?

L.A.: Ha kellett, én korábban is odatettem magam, de nincsen munkamániám és pontosan tudom, hogy mikor kell abbahagyni. Ugyanis hiába akarja az ember erőltetni a dolgot, ha nincsen ott fejben, az régen rossz, mert ezeknek a helyzeteknek legtöbbször csak rossz döntés lehet a vége, ezek sorozatossága pedig kihatással lehet az ember megítélésére. Elengedni és kikapcsolni mást jelent, azt egyre kevésbé tudom a nagyobb felelősség okán. Most egy nagyon kemény, de átmeneti időszakon vagyok túl, amikor még a régi és az új tulajdonos is egyszerre volt jelen. Mindazonáltal egészen biztos vagyok abban, hogy rövidesen sokkal letisztultabb lesz a kép és az úgynevezett „énidőmben” szabadabban tudok kikapcsolódni, feltöltődni.

Ez a cikkünk az EuroFleet Magazin 2022/2 számában jelent meg. Ha tetszett a cikkünk, és szeretné Magazinunkat igényelni, kérjük jelezze itt.

Szeretnél a csapatunk tagjává válni?

Szeretne autót bérelni?

Hívjon minket
+3696519995

Lépjen kapcsolatba velünk

Partnerek

Speedzone.hu Behaviour HR Magazin TrendFM Gazdasági Rádió Portfolio.hu

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre.
Értesüljön a legfrissebb információkról és a különleges ajánlatokról.

Honlapunk cookie-kat használ az Ön számára elérhető szolgáltatások és beállítások biztosításához, valamint honlapunk látogatottságának figyelemmel kíséréséhez. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie-k kezeléséről IDE kattintva tájékozódhat. Több információ. OK