Nemcsak a Mikulásnak!
Magazinunk Életmód rovatában a motoros szánokat mutatjuk be.
A havon való haladás hosszú évszázadok óta különleges technikákat követelt az emberiségtől. Elég, ha Jack London híres regényére, a Vadon szavára és a szánhúzó kutyákra gondolunk. Ahogy a XX. század elején egyre nagyobb számban elterjedtek a gépjárművek, várható volt, hogy a havas témában is találkozhatunk majd valami hasonlóval. Nem is kellett sokáig várni, a Bombardier 1937-ben állt elő az első hójáróval, bár akkor az még inkább egy átalakított autó volt.
A gépkocsi átalakításával kialakított első modell a B7 kódot viselte és leginkább egy Citroen Kacsához hasonlított. Nem sokkal később következett a jóval nagyobb B12-es típus, amelynek sokoldalúságáról mi sem árulkodik jobban, hogy vontatóként, iskolabuszként, valamint rendőr és postás járműként is alkalmazták. Mindkét jármű sok mindenre megoldást jelentett, de a feltaláló, J. Armand Bombardier igazi nagy álma az volt, hogy egy-két személyes könnyű és olcsó motoros szánt hozzon létre. Ennek szellemében készült el az első “Ski-Doo” fantázianevű jármű, amely annyira sikeressé vált, hogy a kanadai cég azóta is ezzel a márkanévvel forgalmazza motoros szánjait.
Később a Bombardier mellé még három másik gyártónak sikerült erre a piacra betörni.
Az Arctic Cat, a Polaris és a Yamaha egyaránt az 1960-as évektől gyárt ilyen eszközöket. Hogy mennyire nem volt egyszerű feladat ez kezdetben, arra remek példa a Yamaha története. A vezetőség a motorkerékpár részlegre bízta a motoros szánok megtervezését, amivel alapesetben nem is lett volna baj, de Japánban azon a környéken nemhogy hó, de még hegy sem volt. Meglepő módon az első japán modellek úgy készültek, hogy Bombardier vázba építettek Yamaha motorkerékpár motorokat, amiket aztán a tengerparti dűnéken, homokban tettek próbára. A szárnypróbálgatás után, természetesen a teszteket aztán áthelyezték Észak-Amerika vadonjaiba.
A műszaki elv az autókhoz hasonlóan a motoros szánoknál is az, hogy az első “kerék” helyett sítalp felel az irányításért, a hátsó kerekeket pedig műanyag, illetve gumi hernyótalppal kiváltva gondoskodhatunk a megfelelő hajtásrendszerről. A plasztik testbe beépített motorok egyaránt lehetnek két- vagy négyüteműek. Előbbit inkább a sportcélú modellekben használnak, utóbbiak pedig jellemzően a munkagépekbe, a nagyobb teljesítményű szánokba kerülnek. Az első, irányító sítalpak nagy szilárdságú, kopásálló anyagokból készülnek, opcionálisan kis kerekek is szerelhetőek rájuk, amelyek hóban haladva a siklást nem zavarják, de egy hómentes szakaszon átkelve ezeken gurulva a szán könnyen, a csúszótalpak roncsolódása nélkül manőverezhető. A siklótalpak és a meghajtó hernyótalp is erős és nagy kitérést lehetővé tevő egymástól független rugós felfüggesztésekre vannak rögzítve, mivel a többnyire egyenetlen terepen szinte lehetetlen lenne ezek nélkül a “nyeregben” maradni.
Szintén fontos jellemzői ezeknek a szánoknak, hogy fűthető üléssel, gázmarkolattal rendelkeznek, valamint a pilóta kezét, lábát spoilerek, arcát plexi szélvédő védi a felverődő hótól és a hideg menetszéltől. A nem sportcélú motoros szánokon található első fényszóró, helyzetjelző, féklámpa és indexlámpa is, mivel az északi országokban (Kanada, Alaszka, Skandinávia) ezek a mindennapi közlekedés eszközei.
A motoros szán az elmúlt években, mint sporteszköz is elterjedt, több kategóriában is rendeznek számukra versenyeket. Talán a leglátványosabb az “up to hill” verseny, amelynek során meredek hegyoldalra kell felkaptatni minél nagyobb magasságba, de különleges a motokrosszhoz hasonló, zárt pályás egymás elleni küzdelem is.
Kategóriától függően egy-egy új szán ára 3-5 millió forint között mozog Magyarországon. A hószánok motorizáltsága 800-1000m3, 150-200 lóreő, amely több mint bőséges erőt biztosít a sportoláshoz.
Ha tetszett a cikkünk, és szeretné Magazinunkat igényelni, kérjük jelezze itt.
