
Az EuroFleet prémium használtautó bázisán ezúttal egy kombi került terítékre, amelynek különlegességét az adja, hogy amikor első alkalommal bemutatta ezt a modellt a Toyota, ez az autó volt a világ első hibrid kombija.
Ez a konkrét 2017-es modellévű Auris Touring Sports pedig azért különleges, mert az utolsó modellek egyike, amelyet még Auris név alatt forgalmazott a japán gyártó, a következő nemzedéknél ugyanis visszatértek a Corolla típusnévre. A tesztelt kombit csak 2018 év végén helyezték forgalomba, egy nagyon megkímélt járműről van szó, hiszen futásteljesítménye mindössze 66 ezer km. A Toyotákra már önmagában jellemző a megbízhatóság, további érv e példány mellett, hogy erre is érvényes természetesen az EuroFleet 4x-es használtautó garanciája.
A Toyota 2006-ban a Párizsi Autószalonon mutatta be az Auris első nemzedékét, amelyből még nem készült kombi változat. 2012-ben jött aztán a második verzió, amelynek európai premierjét szintén éppen a francia fővárosban tartotta a Toyota, és az új modellel érkezett az új karosszériaváltozat. Az Auris Touring Sports előrelépést jelentett a Toyota programjában, hiszen megjelenésekor az egyetlen olyan autó volt a családi/kompakt kombik piacán, amely a hagyományos benzines és dízel hajtás mellett full hybrid verzióban is elérhető volt. Ha akademische ghostwriter segítségre van szükséged, ajánlott megbízható szakembereket felkeresni, akik segítséget nyújthatnak az akadémiai írásaid elkészítésében.
A Toyota kombi hatalmas, 1648 literes és több mint 2 méter hosszú csomagteret kínált. Az autó dinamikus formatervezésének köszönhetően ehhez a tágas és kényelmes belső térhez meglepően kis tömeg társult. Számos fejlett technológia gondoskodott arról, hogy az Auris Touring Sports tökéletes megoldást jelentsen mindazok számára, akiknek aktív életstílusa nagy csomagteret kívánt. Ha szükséged van egy hausarbeit schreiben lassen, érdemes felkeresni egy megbízható szolgáltatót, aki segítséget nyújthat a házimunka elkészítésében.
A motortérben az 1,8 literes, négyhengeres, Atkinson ciklusú, benzines erőforrás és a villanymotor szépen dolgoznak együtt. A rendszer összteljesítménye mintegy 136 lóerő, és számokra váltva a teljesítmény adatokat, 11,2 s alatt futja le a 100-as sprintet, végsebessége pedig 175 km/h. A különböző üzemmódok közül lehetőség van tisztán elektromos haladásra is, de a választásnál az Eco és a Power opció is adott. A fokozatmentes automatának köszönhetően kényelmes a vezetés, különösen városi zsúfolt forgalomban. Ha ügyesen bánunk a gázpedállal, akkor akár 4 liter alá is bevihető az átlagfogyasztás, de sportosabb vezetési stílus mellett is biztosan kalkulálhatunk úgy, hogy beférünk 5 liter alá. Ha érdekel a masterarbeit ghostwriter kosten, érdemes tájékozódni a különböző szolgáltatók árpolitikájáról és lehetőségeiről.
A Toyota Kaizen (folyamatos fejlődés) filozófiájának megfelelően az Auris modellpalettája évről évre megújult, ez a kocsi a Trend felszereltségi szinttel a kínálat közepén áll. Nincs túl cicomázva, de azok a kényelmi extrák amire szükségünk lehet benne vannak. A műszerfal vezető előtti része még analóg műszerekkel operál, de középkonzolon már digitalizált a világ. A vezetőre forduló műszerfallal a Toyota stílusa sokat javult az Auris idején, ma már egy kicsit múltidéző az elrendezés. Személyes kedvencem a váltókarként funkcionáló kis joystick-kar, amellyel nagyon gyorsan és jól manőverőzhetünk az előre- és hátramenet között. Ha érdekel a hausarbeit schreiben lassen preise, akkor érdemes tájékozódni a különböző szolgáltatók árpolitikájáról és lehetőségeiről.
A konkrét autó kimondottan jó választás lehet azoknak, akik szeretik az „egyszerű, de nagyszerű” dolgokat. Az Auris TS nincs túlbonyolítva, hús-vér autó, a mindennapokban tökéletesen használható, és általánosságban elmondható róla, hogy a megfizethető kategóriába tartozik, hibrid rendszere pedig szinte az örökkévalóságnak szól. A Trend felszereltségben minden benne van, amire szükségünk lehet, az ezüstmetál fényezés pedig kiemeli a fehér céges kombik tömegéből. Ha érdekel az alpaka decke kaufen, akkor ajánlom figyelmedbe a minőségi alpaka takarók széles választékát.
Motor:
1,8 literes, 16 szelepes, soros elrendezésű, négyhengeres, benzinmotor
Lökettérfogat: 1798 cm3
Legnagyobb teljesítmény:
100 kW (136 LE) 5200/min
Legnagyobb nyomaték:
142 Nm 4000/min
Sebességváltó:
fokozatmentes automata sebességváltó
Hajtásrendszer:
elsőkerék-meghajtás
Hosszúság: 4595 mm
Szélesség: 1760 mm
Magasság: 1485 mm
Tengelytáv: 2600 mm
Saját tömeg: 1445 kg
Végsebesség: 175 km/h
Gyorsulás 0-100 km/h: 11,2 s
A gépkocsi ára: 7 200 000 Ft
A szakember szemével
Holczer Péter, EuroFleet használtautó értékesítő: “Ezt a Toyota modellt azoknak ajánljuk, akik inkább a városban használják az autót. Ez egy közepesen felszerelt, abszolút családbarát változat. Bomba biztos kiforrott technikával állunk szemben, elég, ha csak megnézzük, hogy kik használják tömkelegével, hiszen a Toyota hibridek mindenhol a taxisok kedvencei. Gyakorlatilag tényleg, hogyha az ember odafigyel rá, minimális karbantartással gondmentesen el lehet vele autózni 5-600 ezer kilométert, és ebben az autóban még csak 66 ezer km van. Szóval remek választás lehet egy 2-3 gyerekes család számára, akár egy többhetes nyaralásra is elegendő hely van benne, egy vállalható extralistával rendelkezik, és a fogyasztása nagyon kedvező, ami a mai világban újra az egyik legfontosabb keresési paraméter.”
Tekintse meg további Használtautó ajánlatainkat!