
Az EuroFleet-MHC Mobility prémium használtautó bázisán ezúttal egy tényleg prémium modell került a célkeresztünkbe, hiszen a Mercedes-Benz éppen a C-osztályos modelljével, illetve annak elődjével a 190-es típusával hozta még közelebb az emberekhez a luxus, a minőség fogalmát mind az autó mérete és mind annak ára tekintetében. Ez alkalommal egy 2018-as Mercedes-Benz C220d 4Matic modellt tehettünk próbára. A magas felszereltség és motorizáltság mellett az autó különlegessége a hófehér elegancia és a csillagos báj, megfizethető áron.
A Mercedes-Benz az 1970-es évek olajválságának idejében sok mindennel megpróbálkozott, és talán ennek a költséghatékony megoldások keresésének jegyében mutatta be 1982-ben a W201 kódjelű, 190-es modelljét, amelyet egyszerűen csak bébi-Merciként emlegetett a sajtó. Szóval mai történetünk éppen 40 évvel ezelőtt kezdődött a 190-essel, amely az S-osztály és a későbbi E-osztály alá besorolva kompaktabb szedánként érkezett meg, az alaprecept pedig az 1984-ben érkező C-osztály esetén sem változott. A kipróbált autó az utolsó előtti C-osztály ráncfelvarrás utáni változata. Ennek a 205-ös kódjelű verziónak a pályafutása éppen 8 évvel ezelőtt indult el. Ez volt az a sorozat, amelyben minden eddiginél sokoldalúbb kínálattal volt kapható a modell, hiszen elérhető volt a limuzin és a kombi mellett a limuzin hosszított verziójában (csak Kínában), valamint kupé, és elsőként még kabrió változatban is. Hasonlóan széles volt a modellpaletta is, 116 és 510 lóerő között választhattak igényeik, lehetőségeik és céljaik szerint az ügyfelek, elsőként akár hibrid vagy konnektoros hibrid változatban is.
A tesztelt autóban nemcsak a C-osztály, hanem a Mercedes-Benz jelenlegi egyik legjobb dízelmotorja található meg. A korábbi 2,1 literes dízel helyére lépő erőforrás egyébként az E-osztályban debütált, 1950 cm3-es négyhengeres, nemcsak 16 százalékkal könnyebb az elődmotornál, hanem sokkal halkabb is. Az alapos hangszigetelés és a csendes dízelmotor nem szűkölködik azonban a teljesítményben, hiszen a motor 194 lóerős, erejét pedig immáron kilencfokozatú automatikus váltó osztja be. A maximális 400 Nm-es nyomaték jóvoltából akkor sem lehet panaszunk a menetteljesítményekre, ha négy személlyel, csomagokkal megpakolva kelünk útra. A 9G-Tronic váltó annyira finoman, észrevétlenül teszi a dolgát, hogy az még a prémiummodellek mezőnyében is kiemelkedő, ahogyan sok más opció is egy másik ligába emeli a komfortot a konkurensekhez képest.
A tesztautó vezetőülésben helyet foglalva minden kapcsoló, kezelőszerv a helyén van, és azok finoman működnek. A szálcsiszolt betétek remekül mutatnak a matt kőrisfa középkonzollal, a középkonzol tetején pedig az integrált kijelző áll. A márka hagyományainak megfelelően a menetirányt a kormány mögött választhatjuk ki, míg az index és az ablaktörlő közös bajuszkapcsolóra került a túloldalon, a jellegzetes pedálos rögzítőfék viszont már a múlté. A kormányon, hüvelykujj alatt elhelyezett két miniatűr touchpaddel kis ismerkedés után gyorsan lehet lapozgatni a teljesen digitális, 12,3 colos műszerfal és a középkonzolon lévő 10,25 colos képernyő lehetőségei között, a bonyolultabb műveletekhez pedig a váltókar helyén lévő érintőpad és joystick kombinációval navigálhatunk. Az autó méreteihez képest a helykínálat is rendben van, elegendő a fejtér és lábtér még a második üléssorban is, a 455 liternyi csomagtartóban pedig jut hely az útiholmiknak.
Kimondottan jó választás lehet azoknak, akik egy különleges prémium modellre vágynak. A C-osztály ezzel a dízel motorral mind városban, mind hosszabb távon is megfelelő partner lehet, az extrém helyzetekre pedig a 4Matic összkerékhajtás lehet a megoldás. A közel 4 éves életkor és 90 ezer km körüli futásteljesítmény mellett remek az ár/érték aránya van az autónak. A hófehér szín kellemesen nagyítja, többször is meg kell nézni, hogy biztosan azt mondjuk ez „csak” egy C-osztály és nem E vagy S. További előnye a kipróbált autónak, hogy az EuroFleet-MHC Mobility prémium használtautó telepén megszokott különleges és kifogástalan állapot mellett, erre a modellre is érvényes a 4x-es használtautó garancia.
Motor:
2 literes, 16 szelepes, soros elrendezésű, négyhengeres, turbós, dízelmotor
Lökettérfogat: 1950 cm3
Legnagyobb teljesítmény:
143 kW (194 LE) 3800/min
Legnagyobb nyomaték:
400 Nm 1600/min
Sebességváltó:
9-fokozatú, automata (9G-Tronic)
Hajtásrendszer:
négykerék-meghajtás
Hosszúság: 4686 mm
Szélesség: 1810 mm
Magasság: 1442 mm
Tengelytáv: 2840 mm
Saját tömeg: 1495 kg
Végsebesség: 230 km/h
Gyorsulás 0-100 km/h: 7,4 s
A gépkocsi ára: 11 900 000 Ft
A szakember szemével
Nagy Lóránt, EuroFleet használtautó centrum vezető: “Ennél a modellnél remekül érzékelhető, hogy micsoda fejlődésen ment át az autógyártás. A 190-es sorozat indulásakor, mind méretben, mind felszereltségben sokkal kisebb volt az autó, mint most ez a C-osztályos modell, amelynek mérete már a régi E-osztályéval vetekedik, digitális műszerfalával, 9-fokozatú automata sebességváltójával pedig már hirtelen azt is hihetnénk, hogy egy S-osztályos modellbe kerültünk. A kocsi további előnye, hogy szerintem teljesen unisex, egyaránt népszerű lehet női, de férfi felhasználó számára is. A limuzin karosszériával és fehér színnel remek választás lehet üzleti célra, de a hétvégéken tökéletes akár egy többgyermekes család számára is.”
Tekintse meg további Használtautó ajánlatainkat!